Főoldal

Sun Myung Moon tiszteletes:

A munkássága

MOON TISZTELETES KÖZPONTI SZEREPE A KOMMUNIZMUS BÉKÉS ÖSSZEOMLÁSÁBAN:

Az ő stratégiája: Szeressük a kommunistákat és oktassuk őket arról, hogy mi módon volt a Marxizmus-Leninizmus egy tragikusan elhibázott elmélet. Ajánljunk fel ez helyett egy Isten-izmuson alapuló tanítást, és segítsünk nekik elérni az eszményeiket.

Georgie Anne Geyer amerikai újságírónő döbbenten figyelte az ilyen irányú fejlesztéseket. Írt is egy cikket, amelyben az 1990 áprilisában tartott moszkvai Novosti Világ Média Konferencia programot méltatta:
„Minden lehetetlen esemény közül, amely a Szovjetunióban az utóbbi öt évben megtörtént, valószínűleg egy sem volt ennyire valószínűtlen, mint az utóbbi napokban történt örömteli találkozó Mihail Gorbacsov és Sun Myung Moon tiszteletes között. A Moszkvai Hírlap Moon urat a legragyogóbb elméjű anti-antikommunistának és az állam első számú ellenségének nevezte, majd hozzátette, hogy ’no de kérem, itt az idő kibékülni’!”

MIÉRT LETT VÉGE A KOMMUNIZMUSNAK
Ha majd a történészek végleg kielemzik, hogy miért ért véget a kommunizmus, rá fognak jönni, hogy egyetlen ember sem tett többet a kommunizmus békés végéért, mint Moon tiszteletes. Az ő munkája a főbb tevékenységek egész spektrumát érintette az oktatás, a kultúra, a konferenciák, a média területein. Ezek a programok kiterjedtek az egész világra, beleértve Koreát, Japánt, az Egyesült Államokat és Latin Amerikát.
Moon tiszteletes már nyilvános munkájának a kezdetétől fogva „Isten egyik legnagyobb gyötrelmének” hívta a kommunizmust. Ezért aztán az 1950-es években, rendkívüli szegénységben, a háború által szétzilált országban megkezdte a fáradhatatlan, intenzív munkáját, hogy személyesen oldja meg Istennek ezt a legfőbb gyötrelmét és szívfájdalmát.

Moon tiszteletes első kézből ismerte a kommunizmust, mivel a kommunista Észak Koreában kezdte meg a tanítást, ahol a kommunista kormány letartóztatta vallásos munkájáért, majd kegyetlenül megkínozták, és végül elítélték, és majdnem három évre egy kommunista koncentrációs táborba zárták.

Habár a legdurvább elbánásban részesült a kommunista rendszer részéről, Moon tiszteletes mélységesen szerette kommunista elfogóit és megkínzóit. Ugyanígy, amikor a kommunista problémát próbálta megoldani, mindig arra tanította az embereket, hogy szeressék a kommunizmusban élő embereket, és úgy hozzák el a kommunizmus végét, hogy tanítják őket arról, mi módon volt a Marxizmus-Leninizmus egy elhibázott elmélet, amely sosem valósíthatja meg az eszményi világot.

Moon tiszteletes megjósolta a kommunizmus összeomlását, amikor nyilvánosan kijelentette, hogy 70 évnél tovább nem fog virágozni. És valóban, 1987-ben, fennállása 70. évében gyorsan szétesett, bár a nyugati világban alig néhányan voltak ennek tudatában.

1985-ben, amikor a Szovjetunió a látszólagos csúcspontján volt, Moon tiszteletes Genfbe szervezett egy ellentmondásos konferenciát „A szovjet birodalom vége” címmel. Ezen a Szovjetuniót tanulmányozó szakértők is részt vettek. Utólag belegondolva, most már tudjuk, hogy ez a zseniális konferencia hozta meg a nagy áttörést, és vetette el a későbbi győzelem magvait.

Ez a weblap több mint harminc évnyi összpontosított munka részleges listáját tartalmazza, – úgy mint oktatás, konferenciák, koalíciós munka, az egyik legnagyobb amerikai újság, magazinok, sőt, még egy gyermek-tánccsoport is, – mindezek azért, hogy a kommunizmust békésen győzzék le.

KOREA:
   Moon tiszteletes munkája a koreai kommunizmus összeomlásának békés úton való elérésére.

A következő rövid összefoglaló Moon tiszteletes a kommunizmus összeomlásának békés eléréséért Koreában, Japánban és az Egyesült Államokban végzett legfontosabb munkáiról szól. Bővebb információért  rendelje meg Dr. Thomas Ward „Rev. Moon’s Role in the Downfall of Communism” című, a Paragon House kiadásában megjelent könyvét.

Főcímek Koreában:

  • A Kis angyalok világhírű koreai gyermek-tánccsoport
  • A marxizmus-leninizmus összehasonlító kritikája
  • A Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért szervezetnek 4 millió tagja van Koreában, és egy ágazata Japánban
  • Oktatási programok a marxizmus-leninizmusról írt kritikát mutatnak be
  • A Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért programsorozata 1,2 millió résztvevőt számlált 1975-ben, Koreában

 

Az 1960-as évek: Az 1960-as évek elején, miután Moon tiszteletes megteremtette az Egyesítő Egyház szellemi gyökereit Koreában, Dr. Sang Hun Leevel együttműködve megalkotta a marxista-leninista ideológia részletes elemzését. Különös figyelmet szentelt a marxizmus-leninizmus harcosan ateista álláspontjának gyakorlati vonatkozásaira, mert kiindulásként erre alapozta a kommunizmusról szóló saját ellentézisét.

1968-ban megalapította a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” nevű szervezetet Koreában, amelynek tagsága túllépte a 4 milliót. Az 1960-as évek elején Moon tiszteletes adományokat gyűjtött az elszegényedett egyházától, hogy világszínvonalú koreai gyermek-néptánc csoportot alkosson meg. Az volt a terve, hogy ez a tánc-csoport utazó nagyköveteket fog vonzani, és segít elnyerni Dél Korea irányába a nemzetközi jóindulatot, arra az esetre, ha Észak Korea megtámadná. Bár akkoriban ez őrült ötletnek tűnt, a Kis Angyalok tánc-csoport gyorsan világhírű és szakmailag elismert lett. Aztán az 1960-as és ’70-es években valóban beutazta a világot, és több tucat országban gyönyörködtette a közönséget, és a világ legmagasabb rangú vezetőivel találkoztak, még Erzsébettel, Anglia királynőjével is.

Az 1970-es évek: Az 1970-es években Moon tiszteletes Korea különböző részein oktatási központokat állított fel a kommunizmus kritikájának és ellentételeinek a tanítására. Ezek a központok három- és négynapos programokat vezettek le, amin több százezer főiskolás diáknak, tanárnak, katona- és rendőrtisztnek, valamint polgári vezetőnek ismertették a kommunizmus kritikáját. Több, mint két évtizeden át tartott a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” eligazító előadásokat a marxizmus-leninizmusról a koreai társadalom minden rétegének.

1975
: 1975 tavaszán kiderült, hogy Észak Korea nem is egy, hanem jó néhány, föld alatti alagutat épített ki az Észak és Dél Koreát elválasztó demilitarizált zónában. Ezeknek az egész Észak koreai hadtestek délre nyomulása megtámogatásához is elég széles alagutaknak a felfedezése miatt Park Chung Hee a Dél koreai elnök arra kényszerült, hogy nemzeti szintű szükségállapotot rendeljen el. A „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” ekkor, hogy bemutassa Dél Korea és a nemzetek elkötelezettségét az ellenállás mellett egy Dél Koreát érő támadás esetén, egy különleges demonstráció- és előadássorozatot szerveztek a Szöulhoz tartozó Yoido szigeten, 1975 június 7.-én. Az összes résztvevő száma több, mint 1,2 millióra rúgott, és Moon tiszteletes személyesen beszélt az egybegyűltekhez. A résztvevők között az Egyesítő Mozgalom több, mint 60 országból érkezett tagjai mutatták meg jelenlétükkel az eltökéltségüket, hogy egy Észak koreai támadás esetén megvédik Dél Koreát.

Az 1980-as évek
: A hidegháború éveiben Moon tiszteletes szervezete, a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” folyamatosan reagált minden apró jelre, ami arra utalt, hogy Északon titokban ki akarnak használni valamilyen politikai vagy gazdasági zűrzavart. Ez gyakran úgy történt, hogy nemzeti egységre felhívó, egész országra kiterjedő demonstrációs- és beszédkörutakat vezettek le. Az egyik ilyen nagygyűlés, az „Eltökéltség a Kommunizmus feletti Győzelemre” 1983 decemberében zajlott. Ennek apropóját az adta, hogy 1983 szeptemberében a Szovjetunió lelőtt egy KAL 007 repülőjáratot, és hogy a burmai Rangoon városban Észak Koreaiak ok nélkül bántalmaztak néhány Dél koreai kormányhivatalnokot; volt olyan is, aki ennek eredményeként meg is halt. Az 1983-as nagygyűlésben a legfontosabb az volt, hogy aktívan részt vett rajta egy 70 tudósból álló nemzetközi delegáció, amely a 70-es évek elején Moon tiszteletes által alapított Professzorok Világbéke Akadémiájáról érkezett.

JAPÁN:
   Moon tiszteletes munkája a kommunizmus békés összeomlásáért Japánban

Főcímek Japánban:

  • A „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” megalakul, és együttműködik a Világ Antikommunista Ligájával (World Anticommunist League – WACL)
  • 1970-ben 25,000 ember vesz részt a WACL tokiói nagygyűlésén
  • Ideológiai viták a kommunistákkal az egyetemeken
  • Legyőzték a kommunistákat a városi törvényhatósági választásokon

Az 1960-as évek:
Az 1960-as évek végén Moon tiszteletes Japánban is kezdeményezte a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” tevékenységeit. A Második Világháborút követő évtizedekben a japán egyetemi diákokat élesen megosztotta a kérdés, hogy támogatniuk kellene, avagy nem, az amerikai katonai erők jelenlétét Japánban. Különösképpen feszültséget okozott, hogy Japán Okinawa szigetét az Amerikaiak továbbra is felügyelték. Erős szövetségek alakultak Japán radikális Vörös Hadserege és Észak Korea között, amely Pyongyang-ban főhadiszállást épített ki a Vörös Hadsereg számára. Észak Korea jelentős támogatottságot élvezett Japánban, mert ott élt több százezer letelepedett koreai, akik erős családi, politikai és gazdasági kötelékeket tartottak fenn Észak Koreával. A 60-as évek vége felé a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” komoly kihívást jelentett a radikális diákok számára azzal, hogy nyilvános előadásokat tartott a marxizmusról az egyetemeken. Nem is egy alkalommal megtámadták a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” tagjait a japán baloldali aktivisták, vagy Észak koreai szimpatizánsok.

1970-es évek: A „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” 1970 októberében került Japánban az előtérbe, amikor a japán szervezetét felkérték a Világ Antikommunista Ligája (WACL) tokiói világkongresszusának a megszervezésére. A kongresszuson több, mint 25.000 küldött vett részt a világ minden tájáról. Miután a WACL tanúja volt a sikeres eseménynek, megbízta a szervezetet, hogy teljes felelősséget vállaljon a Japánban történő WACL tevékenységek rendezéséért. Így a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” hamarosan Japán legfontosabb antikommunista szervezeteként lett közismert.

A szervezet japán hivatalnokai rámutatnak, hogy az 1970-es években sok kommunista és antikommunista szimpatizánst kezdtek el megválasztani a japán közhivatalokba. A Japán Kommunista Párt elnöke Kenji Miyamoto állítólag így kérkedett: „Már afelé tartunk, hogy a demokratikus kormányok szövetsége felett is átvegyük az irányítást.”

1978-ban a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” masszív oktató-nevelő kampányba kezdett a császárvárosban, Kiotóban, amely a Heinan korszaktól a Tokugawa korszakig fővárosként szolgált. Ezeknek az erőfeszítéseknek az adott hitelt, hogy a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” sokat segített megváltoztatni a kommunizmusról alkotott közvéleményt, és hozzájárult a kommunista irányítás alatt álló kiotói városi kormány legyőzéséhez. A japán szervezet vezetői azt vették észre, hogy onnantól kezdve a városi törvényszékeken a kommunista szorítás egyik városról a másikra sorban szertefoszlott. Moon tiszteletes szervezete, a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” fontos szerepet játszott abban, hogy megállítsa az áradatot. Abban is kulcsszerepe volt, hogy megfogalmazzanak egy törvényjavaslatot, ami a kommunista blokk kémtevékenysége elleni védelmet szolgálta. Amíg egy ilyen törvény nem volt meg, ez Japán nemzet-, és Kelet Ázsia regionális biztonságának egyik legnagyobb vakfoltját jelentette, amely hozzájárult ahhoz, hogy Japán legyen a legjobban járható út, ahol a szovjet és kínai ügynökök könnyen hozzáférhettek a szabad világ legújabb technológiai eredményeihez.

Az 1980-as évek: Az 1970-es és ’80-as években a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” japán mozgalma ötvennél is több alkalommal hivatalos meghívókat küldött a Japán Kommunista Pártnak, hogy vegyenek részt a marxista elméletről szóló nyilvános vitáikon. A kommunisták mindezeket a meghívásokat visszautasították. A „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” japán vezetői rámutatnak: Moon tiszteletes marxizmusról szóló kritikája annyira hatékony volt, hogy ennek ellensúlyozására a párt kénytelen volt újraírni hivatalos kiadványát, a Kommunizmus Könyvét. Még így is, az így toldott-foldott, kimagyarázott fércművük annyira elégtelennek bizonyult, hogy a Japán Kommunista Párt csakhamar teljes egészében leállította a nyomtatását.

AMERIKA:
     Moon tiszteletes munkája a kommunizmus békés összeomlásáért  Észak
és Dél Amerikában

Főcímek az Egyesült Államokban:

  • 1969 Megalapították a „Szabadság” Vezetőségi Alapítványt, amelynek célja, hogy kiadványokon, nagygyűléseken, és előadássorozatokon keresztül oktassa az amerikai közvéleményt a kommunizmus veszélyeiről.
  • 1973: Megindul a The Rising Tide című újság a kommunizmus veszélyeiről szóló hírekkel és elemzésekkel. (A címadó angol kifejezés „Rising Tide” – itt kb.: erősödő sodrás/áradat – arra utal, hogy egy új áramlat fordult a kommunizmus ellen. Ilyesmit kinyilatkoztatni a 70-es évek elején még szinte képtelen, abszurd ötlet volt.)
  • 1973: Kiadták a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” könyvének az első angol nyelvű fordítását, Kommunizmus: kritika és ellenjavaslat címmel.
  • 1973-74: Moon tiszteletes 21, majd 50 helyszínt érintő evangelizációs beszédkörútja, hogy felrázza Amerikát.
    The News World, New York helyi napilapja (1976)
  • 1983: CAUSA néven (a marxizmus-leninizmus kritikájáról) előadássorozatok és más oktatási tevékenységek kezdődtek el az USA-ban.
  • 1984: Megalapították a The Washington Times-t az ország fővárosában. Ez lett a főváros második legnagyobb napilapja, amelyet Ronald Reagan elnök is naponta olvasott.
  • The Washington Times: Kezdeményezik a nicaraguai kontrák támogatását.
  • The Washington Times: Stratégiai védelmi kezdeményezés
  • Világ Média Szövetség
  • A The Washington Times világhírre tesz szert

 

Moon tiszteletes a kommunizmus összeomlásáért az Egyesült Államokban végzett tevékenységeinek áttekintése

Moon tiszteletes amerikai tevékenységei a kommunizmus feletti győzelemért az Egyesült Államokban kezdődött, amikor 1969-ben megalkotta a Szabadság Vezetősége Szövetséget (Freedom Leadership Foundation - FLF). Washingtoni központjával az FLF a marxizmusról tartott előadássorozatokat, valamint nagygyűléseket és demonstrációkat szervezett, amelyek leleplezték, hogy a Vasfüggöny mögött hogyan sértik meg az emberi jogokat. Az FLF a kommunizmust bíráló szövegeket adott ki. Az egyik ilyen, a Kommunizmus: ígéret és gyakorlat (1973), részletezte a kirívó különbségeket az egyenlőségről és a gazdasági igazságosságról szóló hivatalos szovjet politika valamint a Szovjetunióban és más kommunista országokban egy új, a lakosság többi részének kárára virágzó társadalmi osztály felemelkedésének valósága között. 1973-ban, az Egyesült Államokban adták ki a „Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért” könyvének az első angol nyelvű fordítását, Kommunizmus: kritika és ellenjavaslat címmel.

Egy ritkaság: egy amerikai antikommunista kétheti lap, a
The Rising Tide: Az FLF egy amerikai antikommunista kétheti lapot is kiadott, The Rising Tide néven. A címadó angol kifejezés „Rising Tide” (itt kb.: erősödő sodrás/áradat) arra a történelmi áramlatra utal, amiről Moon tiszteletes biztos volt, hogy a kommunizmus ellen fog fordulni. Az újságot Washingtonban széles körben terjesztették, és kapható lett a washingtoni újságosoktól. Olvasói között az Egyesült Államok kongresszusi tagjai, és azok munkatársai is voltak. Az FLF a vietnámi konfliktus alatt végig a Délkelet Ázsiában további amerikai katonai jelenlét mellett érvelt, és arra figyelmeztetett, hogy ha az amerikai külpolitika megváltozik, annak lesz a legkedvezőtlenebb eredménye.

A CAUSA az Egyesült Államokban

Miután Moon tiszteletes saját hazájában, Koreában dolgozott 1950 és 1971 között, az Egyesült Államokba költözött. Addigra nyilvánvalóvá vált számára, hogy az Egyesült Államok az egyetlen politikai, gazdasági és katonai erő, amely képes szembeszállni a kommunizmus fenyegetésével. A kommunizmussal való szembenállásnak az ún. mccarthyzmus miatti rossz hírneve (amire a baloldaliak gyorsan lecsaptak, hogy kétségbe vonhassák a kommunizmust érő bármiféle kritika érvényességét) azt eredményezte, hogy az amerikai társadalom fontos rétegei tartózkodtak a kommunizmussal való szembenállástól. Amerika intézményesítette az „anti-kommunizmust”.

1980-as években a nemzetközi CAUSA egyre növekvő jelenléte kezdődött meg Észak Amerikában és Nyugat Európában. 1983-tól kezdve a CAUSA tevékenységek legfontosabb színhelye az Egyesült Államok lett. 1985-ben kiadták a CAUSA előadói jegyzeteket. Ez szolgált segédanyagként a CAUSA aktivisták számára az egész világon. Továbbá, kiegészítették 12 egyórás diavetítéssel, amelyek a marxista elmélet összes aspektusára is kitértek, valamint Moon tiszteletes kritikájára és ellenjavaslatára is.

Más országoktól eltérően az Egyesült Államok el volt látva a gazdasági, politikai és katonai anyagi forrásokkal, hogy szembeszálljon a kommunizmussal, és siettesse az elmúlását. Moon tiszteletes azonban felismerte, hogy az 1960-as évek végére Amerikából hiányzott a jövőkép és akaraterő, ami szükséges lett volna a nyilvános fellépéshez a kommunizmusnak az ateizmus melletti kiállásával szemben. Hívást érzett arra, hogy újra felrázza Amerikát, és ráébressze a felelősségére, hogy felszabadítsa a kommunista világot. A kommunizmus kritikájában rámutatott arra, hogy az alapvető ideológiai hiányosság nem a politikában, a gazdaságban, vagy az emberi jogokban keresendőek. A legfontosabb kérdés az, – ahogy a CAUSA anyag megfogalmazza – hogy "van, vagy nincs Isten." Ha Isten létezik, akkor biztos, hogy a kommunizmus helytelen a harcos ateizmusával együtt. Moon tiszteletes azt tanította, hogy miután Amerikának már a megalapítása is vallási indíttatású volt, ennek az országnak felelősséget kell vállalnia azért, hogy a kommunista ateizmus ellen szót emeljen.

A CAUSA csatlakozott tehát azokhoz az intézményekhez, amelyeket Moon tiszteletes azért indított az útjukra, hogy munkájukkal a klasszikus amerikai értékeket támogassák, és felhívják a figyelmet a kommunizmus terjeszkedési igényének a veszélyeire. Ezek az intézmények: a The News World és a The Washington Times újságok, a Professzorok Világbéke Akadémiája (Professors World Peace Academy, PWPA), a Diákszövetség az Alapelv Tanulmányozására (Collegiate Association for the Research of Principles, CARP), a Nemzetközi Szövetség a Kommunizmus feletti Győzelemért (International Federation for the Victory over Communism, IFVOC).

Phillip Sanchez nagykövet, aki korábban Richard Nixon elnök keze alatt a Gazdasági Lehetőségek Hivatalának az igazgatójaként szolgált, és később lett az Egyesült Államok nagykövete Kolumbiában és Honduras-on, az USA-beli CAUSA elnöke lett. Az amerikai CAUSA előadássorozatok házigazdájaként hathatós műsorvezető és -szervező volt 1984 és 1992 között. Dr. Ronald Godwin, aki Jerry Falwell tiszteletes legfontosabb segítsége volt, ebben az időszakban fontos szerepet játszott a Washington Times testületében, valamint Arnaud de Borchgrave úr, a Newsweek korábbi főszerkesztője, a Washington Times főszerkesztői feladatait látta el. 1985-ben egyházvezetők és helyi polgárok lelkesítésére több száz más állami törvényhozó is elkezdett CAUSA konferenciákra járni.

Sokan közülük később az Amerikai Vezetői Konferencia tanácsadó testületének a tagjaiként szolgáltak. Olyan kiváló amerikai vezetők szólaltak fel az Amerikai Vezetői Konferencián, mint Paul Laxalt, Jack Kemp, Geraldine Ferraro, Albert Gore, Eugene McCarthy, Charles Grassley, Jeremiah Denton.

Ha még mindig vannak is bírálói, az is világos, hogy a The Washington Times és a CAUSA az 1980-as évek közepén vették be magukat az amerikai uralkodó közéletbe és médiába. Akár támogatói, akár semlegesek, akár mélységesen ellenzik, az amerikai közélet legfontosabb szereplőinek meg kellet küzdeniük a ténnyel, hogy a Moon tiszteletes által alapított szervezetek és intézmények az amerikai vallásos, filozófiai és szociopolitikai összkép szerves részét képezik, ezért ezeket komolyan kellett venniük. A hidegháborús holtponton túljutni igyekvő Ronald Reagan által követett médiapolitika ellenállásba és gúnyba ütközött az intézményesített média részéről, különösképpen, amikor az ilyen politikára úgy lehetett tekinteni, mint ami csak felszítja a viszályokat. Reagan elnök erőfeszítései, hogy végigvigye Jimmy Carter elhatározását, és föld-levegő rakétákat, valamint Pershing II föld-föld rakétákat telepítsen Nyugat Európában azt eredményezték, hogy a média valamint az amerikai és Nyugat európai baloldali mozgalmak vadul tiltakoztak. Reagan stratégiai védelmi kezdeményezését (SDI) gúnyosan „Csillagok Háborújaként” írták le a sajtóban, és azt kritizálták benne, hogy destabilizálja az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti finom egyensúlyt. Az, ahogy Reagan a Szovjetuniót a „gonosz birodalomként” festette le, eltökélt ellenállásra talált, éppúgy, mint az a döntése, hogy támogatja a nicaraguai kontrákat.

Miután Moon tiszteletes felismerte az uralkodó sajtóban általános előítéletet, 1976-ban saját erőfeszítéseibe kezdett a média területén az USA-ban. Készített New Yorkban egy kis, angol nyelvű napilapot, amelyet először News Worldként ismertek, de későbbi új neve The New York City Tribune lett. Ez az újság volt az ugródeszka a Washington Times 1982-es megalkotásának végül. A Moon tiszteletes által megteremtett nyomtatott médiahálózat, különösen a The Washington Times új megvilágításba helyezte a nemzetközi politikát. Cikkei segítették a Reagan doktrína érvényre jutását. Azt hangsúlyozták, hogy az akkori önkényeskedő kormányoknak – akár jobb- akár baloldaliak, – a demokratikus reform felé kell elmozdulniuk. A Reagan adminisztráció ahhoz a feltételhez kötötte az amerikai segélyek folytatását, hogy az adott kormányok kimutathatóan elkötelezik magukat egy demokratikus irányú haladás mellett.

A Moon tiszteletes Egyesült Államokbeli média-vállalkozásai közül, beleértve a The New York City Tribunet (1976), New York spanyol nyelvű újságját a Noticias del Mundot (1980), a The Washington Timest (1982), és az Insight Magazinet (1985), a The Washington Times megalapításának volt a legnagyobb jelentősége. Ez hozta le azokat a legújabb, kulcsfontosságú sztorikat a szovjet blokk tevékenységeiről, amelyekre az intézményesített média eleinte nem is figyelt oda. Úgy tartották, hogy a The Washington Times a címoldalra tette azt, amit más újságok, például a The New York Times és a The Washington Post inkább a belső oldalakra ásták be.5 A The Washington Times kiemelte a szovjet, kubai és Szandinista emberi jogi bűnöket, bőséges jellemzéseket készített az olyan, baloldal felé hajló szervezetek külkapcsolati- és lobbi-tevékenységeiről, mint a Christic Intézet, vagy a Politikai Tanulmányok Intézete.

Gyakran beszámolt a szovjet nukleáris beruházásokról, és az ázsiai, Latin amerikai, és afrikai nemzeti felszabadító mozgalmaknak nyújtott nagyszabású katonai és logisztikai segélyekről. A nicaraguai tudósítások, a beszámolók Mihail Gorbacsov 1987-es washingtoni látogatásáról, és a Stratégiai Védelmi Kezdeményezésről (SDI) különösen helytállóaknak bizonyultak.

A The Washington Times nicaraguai kezdeményezése

A The Washington Times kutatómunkája és beszámolói hitelessé tették a végrehajtó és törvényhozó hatalmak azon erőfeszítéseit, hogy támogassák a nicaraguai ellenállást az országnak a szovjet-kubai befolyás felé sodródástól való megmentésében. Például 1985 április 8.-12.-ig, még éppen a nicaraguai ellenállás támogatásáról szóló sorsfordító kongresszusi szavazás előtt, az újság egy ötrészes expozét hozott le arról, hogy a baloldali földalatti hálózat hogyan gyakorol nyomást az Egyesült Államok kongresszusára, hogy hagyják magukra a szabadságharcosokat. Amikor az USA kongresszusa 1985 április 24.-én leszavazta a határozatot, hogy 14 millió dolláros humanitárius segélyt nyújtsanak az ellenállóknak, és ez komoly geopolitikai visszaesést jelentett a Reagan adminisztrációnak, a The Washington Times kérdőre vonta az Egyesült Államok kongresszusát, és május 6.-án azt is bejelentette, hogy létrehozott egy infrastruktúrát, ami magánpénzeket kutat fel a kontráknak nyújtandó segélyekhez.

A The Washington Times azt is bejelentette, hogy az első 100.000 dollárt kezdetnek felajánlja a segélyakcióra. Jeane Kirkpatrick, William Simon, Midge Decter and Michael Novak társelnökletével a The Washington Times által kezdeményezett Nicaraguai Szabadságért alapítvány nemzeti hír lett, azoknak a kongresszusi tagoknak a nagy bosszúságára, akik már azt hitték, hogy sikeresen lezárták a nicaraguai ellenállók segélyezését. Újabb tudósításában a The Washington Times összehasonlította a kongresszus elutasító szavazását és Daniel Ortega szandinista elnöknek a szavazás utáni moszkvai utazását 1985 április 28.-29.-én. Mint a The Washington Times feltárta, Ortega látogatásának a célja az volt, hogy biztosítsa a további szovjet katonai segítséget. A lap arról is beszámolt, hogy újabb szovjet katonai szállítmányok érkeztek Nicaraguába. A The Washington Times továbbra is erősen a kérdésre összpontosított. A kongresszus még abban az évben, júniusban megváltoztatta addigi álláspontját, aminek az eredményeként újabb 27 millió dolláros humanitárius támogatást nyújtottak a nicaraguai ellenállóknak. A júniusi szavazás jelentette a fordulópontot az ellenállást támogatók számára. Attól a ponttól fogva az Egyesült Államok kongresszusa rendszeresen küldött humanitárius segélyt azoknak, akik a szandinista uralomnak ellenálltak.

Az amerikaiak által a kontráknak nyújtott segélyek, valamint az afganisztáni mudzsahedek Stinger rakétákkal ellátása is, amelyet a The Washington Times erősen támogatott, döntő tényezők voltak abban, hogy végül Nicaraguában kifárasszák a szandinistákat, és a Szovjetunió úgy döntsön, elhagyja Afganisztánt.

Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI)

1983 november 1.-én a The Washington Times magas minőségű nyomtatással, teljes egészében színes cikket hozott le arról az űrbe telepített rakétaelhárító rendszerről, amit a Reagan adminisztráció irányított. Magasan elismerték benne a munkát, és a projekt egyik kulcsfontosságú támogatóját, Daniel O. Graham tábornokot. A The Washington Times politikája az volt, hogy következetesen és könyörtelenül kiállt a rendszer fejlesztése mellett. Oly annyira, hogy amikor Reagan elnök 1983 március 23.-án egy televíziós beszédében előrukkolt a Stratégiai Védelmi Kezdeményezéssel, az újság a szerkesztői rovatában ezt írta: „talán ez volt Reagan elnök valaha is mondott legjobb beszéde”, majd aláhúzta, hogy az űrből működő védelmi rendszer ötletét már addig is hónapok óta támogatták. A szerkesztői kommentár a Stratégiai Védelmi Kezdeményezésről úgy írt, mint egy lehetőségről, hogy a Szovjetekkel a jövőben folytatandó béketárgyalásokat kierőltesse.

Ezt a kiállást szembeállíthatjuk a The New York Times álláspontjával. Ők határozottan arra szólítottak fel, hogy tartózkodni kell a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés fejlesztésétől. Az azokban az időkben zajló vitákra visszagondolunk, a The New York Times még jobban befeketítette a programot is, és Reagannek a fejlesztésről és telepítésről szóló álláspontját is. Olyan kifejezésekkel illette, mint: „rózsaszín vágyálom, és a fantázia kivetítése a politikába”, „sci-fi”, és „veszélyes ostobaság”, majd azt a következtetést vonta le, hogy a megfigyelők számára úgy tűnik, Reagan Stratégiai Védelmi Kezdeményezése „egy kelekótya kalandozás, amely mind támadó- mind védelmi fegyvereket ad egy ártalmas faj kezébe.”

Függetlenül a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés hatékonyságáról szóló belső viták kimenetelétől, marad a tény, hogy Reagan elnöknek ehhez a programhoz való tántoríthatatlan elkötelezettsége, (és ebben az álláspontjában a The Washington Times erős támogatása) sarkalatos szerepet játszott abban, hogy a Szovjetuniót rákényszerítsék, adja fel az atomhatalmi fölénye, vagy az Egyesült Államokkal szembeni döntetlen helyzet lehetőségét. Mindennél inkább a Szovjetunió hozzáállásában ez a változás vezetett a hidegháború befejeződéséig.

Mihail Gorbacsov és a The Washington Times

1987 novemberében a The Washington Times az egész Egyesült Államokban nagy vitát váltott ki, amelynek az eredményeképpen visszavonták a terveket, hogy Mihail Gorbacsov legyen az első kommunista vezető, akit valaha is meghívtak beszédet mondani egy kongresszusi gyűlésre. Ez a kiváltság mindaddig csak olyan külföldi előkelőségeknek járt ki, akik az Egyesült Államokkal szoros szövetségben álltak, például Lafayette, Winston Churchill, Margaret Thatcher és Francois Mitterand. Mindazonáltal, a Fehér Ház és a demokrata kongresszusi vezetők láthatóan kiegyeztek a színfalak mögött, hogy ezzel tiszteljék meg Gorbacsov elnököt is 1987 december 9.-én, az 1987-es washingtoni Reagan-Gorbacsov csúcstalálkozó idején.

A The Washington Times lehozta ezt a sztorit, (először november 13.-án említette, aztán november 17.-én teljes cikkben írta meg,) majd az ezt követően szerkesztői, és oknyomozó cikksorozat jelent meg róla, ami az olvasókat arra emlékeztette, hogy Gorbacsov továbbra is támogatja a szovjet csapatok afganisztáni jelenlétét. Mindez felkorbácsolta a kedélyeket a konzervatív törvényhozók között. Az ellenzők egyre duzzadó kórusa arra késztette a Fehér Házat, és Gorbacsov meghívásának kongresszusi támogatóit hogy november 20.-ára visszatáncoljanak, majd hogy november 22.-én letegyenek róla. Négy hónappal később Gorbacsov elnök bejelentette, hogy a szovjet csapatok kivonulnak Afganisztánból.

A The Washington Times nemzetközi visszhangja

Azt, hogy a The Washington Times ennyire hangsúlyos szerepet fog játszani a hidegháborúban, már az újság első megjelenésétől fogva megjósolták egyesek. 1982-ben sem a szovjet, sem a kínai kormány nem engedte meg, hogy a lap új irodát nyisson a fővárosaikban. Az Overthrow amerikai radikális baloldali újság 1982 júniusán és júliusán a The Washington Times elleni szabotázsakcióra írt felhívást. A The Washington Times támadásoknak volt kitéve a kommunista-barát kiadványokban, mint például a Covert Action és a CounterSpy. Másrészről, beszámoltak róla, hogy Ronald Reagan napi gyakorlattá tette, hogy a The Washington Times legyen az első újság, amit minden reggel elolvas. A lapot közvetlenül a Reagan elnök egyes kritikus kérdésekben adott válaszai tették hitelessé, többek között a palesztin terroristák repülőgépének 1985-ös elfogásáról, akik felelőssé tehetőek az Achille Lauro luxus óceánjáró eltérítéséért, és Leon Klinghoffer amerikai üzletember hidegvérű meggyilkolásáért.

A The Washington Times világszerte befolyásolta a beszámolók és a hírterjesztés gyakorlatát, még a kommunista és első vonalas országokban is. 1988-ban a Nobel békedíjjal kitüntetett Oscar Sanchez Arias, (aki akkor a szandinista uralom alatt lévő Nicaraguával határos Costa Rica elnöke volt,) úgy nyilatkozott az Amerikai Újságkiadók Társaságának, hogy Costa Rica napilapjai a The Washington Times-tól függnek, mert onnan kapják a világ híreit. Továbbá, hogy az egyetlen lap, amiről a Costa ricaiak tudják, hogy létezik, az a The Washington Times; és ha Costa Ricában a helyi lapok csak ettől a laptól vesznek át az Egyesült Államokból érkező híreket. 1990-ben Violeta Chamorro Barrios, a későbbi nicaraguai elnök, a független újság, a La Prensa tulajdonosa, (és ez volt az egyetlen olyan lap, amely szembe mert szegülni a nicaraguai szandinista kormánnyal,) bizalmasan elmondta a The New York Times szerkesztőségének, hogy maguk a szandinisták is úgy tartják, a The Washington Times a „nicaraguai ellenzék újságja”. Arnaud de Borchgrave, a The Washington Times főszerkesztője közölte az Amerikai Vezetői Konferencia résztvevőivel 1988-ban, hogy addigra már a Szabad Európa és az Amerika Hangja rádiókon keresztül a Szovjetunióba és csatlósállamaiba sugárzott összes sztori több mint feléhez a The Washington Times szolgált hírforrásként.

 

A Világ Média Szövetség (World Media Association – WMA)

Már a News World 1976-os megteremtésétől kezdve mindig is úgy volt, hogy Moon tiszteletes nem csak egy alternatív médiát remélt megalkotni, hanem alapvető változásokat akart előrelendíteni a média erkölcseiben, határon onnan és túl. 1978-ban azért nyitotta meg a Világ Média Szövetséget, hogy hangsúlyozza a média felelősségét abban, hogy a híreket a méltányosság és objektivitás melletti elkötelezettség alapján hozza le. Az 1980-as éveken keresztül, és a ’90-es évek elején a WMA a világ legkényesebb részeire szervezett tényfeltáró utakat, így a publikációk széles választékával ellátva az újságírókat, és első kézből fedte fel a hidegháború örvényeit.

1983-ban a WMA 155 újságírót hozott össze 55 országból, hogy színhelyeket látogassanak meg Nicaragua és Honduras határa mentén, ezek között menekülttáborokat, és a „Véres Ösvény” néven ismert útvonalat. Két nappal azután, hogy ez a tanulmányút véget ért, éppen a „Véres Ösvény” volt, ahol két amerikai újságírót megöltek. 1983-ban Európába is jöttek újságírók a WMA szervezésében, hogy lehetőségük legyen megfigyelni az európai leszerelési mozgalmat (European Nuclear Freeze Movement; az atomfegyver-kísérletek befagyasztásáért), és cikket írni róluk. Tanúi voltak az október 22.-i bonni tüntetésnek a NATO tervezett európai rakétatelepítései ellen. Ugyanezen tanulmányút során a WMA által delegált újságírók ellátogattak Kelet Berlinbe, amikor lehetőségük nyílt megtekinteni az USA rakéták telepítése elleni terjengős keletnémet plakát-áradatot, ugyanakkor azt is, hogy a szovjet SS20-asok keletnémet területeken való jelenlétét egyetlen szóval sem bírálták.

1984-ben egy WMA szponzorált egy újságírói tényfeltáró körutat Délkelet Ázsia frontvonalaiba, többek között a kommunista Kambodzsába hogy találkozzanak a Khmer Népi Felszabadít Front vezetőivel, akik az országukban egy nagy vietnámi katonai jelenlét ellen harcoltak. Más tényfeltáró utakon olyan szervezetek vezetőivel találkoztak, mint a RENAMO (Mozambik), UNITA (Angola), SWAPO (Namíbia) és a Szolidaritás (Lengyelország). Ezek a WMA utazások, – amelyek rendszerint államfőkkel való találkozást is jelentettek, és részletes ismertetést a kormányról, – az újságírókat első kézből látták el a kommunizmus helyzetéről szóló információkkal, amelyek aztán nagyban igazolták a Reagan doktrína kiemelkedő érvényességét.

A Nemzetközi Biztonsági Tanács (International Security Council – ISC)

1984-ben az ISC-t a CAUSA égisze alatt alapították meg, hogy kutatómunkát végezzen, és tanulmányokat folytasson, aminek az volt a célja, hogy pontosabban fel lehessen becsülni a Szovjetunió és szövetségesei katonai és geopolitikai fenyegetésének a mértékét. Dr. Joseph Churba, – korábban, Reagan alatt, a Nemzeti Biztonsági Tanács (NSC) tagja - vezetésével az ISC összegyűjtötte a nemzetközi biztonsági kérdések legmagasabb szintű tudósait, többek között Eugene Rostow-ot és Charles Lichtenstein nagykövetet. Az ISC betűnév már nagyon jó benyomást keltett a nemzeti és nemzetközi biztonsági szakértők között. Az ISC-től érkező beszámolókat a legfelső kormányszinteken követték figyelemmel, és az ISC részletes értékelést készített Északkelet Ázsia, a Karibi tenger, Közép Amerika, a Közel Kelet, az Észak Atlanti térség, és Dél Afrika vonatkozásában. Az ISC tudósai rendszeresen találkoztak a legmagasabb szintű biztonsági szakértőkkel; olyanokkal is, akik a Szovjetunióból, vagy a Kínai Népköztársaságból érkeztek.

Az ISC erőteljesen hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak szükségszerűen fel kell szerelkeznie a legújabb fajta fegyverekkel és naprakész katonai technológiával, hogy megfelelhessen a szovjet katonai fenyegetésnek. Mind az ISC, mind a CAUSA hangsúlyozta, hogy milyen fontos szerepet játszhat a stratégiai nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi politika abban, hogy kiterjesszék a szabadságot a Szovjetunión belülre. Konferenciákon olyan felszólalók, mint a disszidált orosz Mihail Makarenko, és a Szovjetunió francia szakértője, Alain Besançon, figyelmeztetett arra, milyen riasztó mértékben támogatják meg a Szovjetuniót a nyugati bankok azzal, hogy komoly mértékű, szinte korlátlan hiteleket nyújtottak neki. A CAUSA és az ISC azért lobbizott, hogy a Szovjetunió gazdasági és pénzügyi kiváltságait valahogy összefüggésbe hozzák az emberjogi priuszával.

Az Amerikai Vezetői Konferencia (American Leadership Conference)

1985 decemberében a CAUSA szemináriumokat kezdett levezetni az állami törvényhozók, a polgármesterek és a városi tanácsok tagjai számára az Egyesült Államokban. Az évek során a program résztvevői nem csak szenátorokat, és kongresszusi tagokat hallottak, hanem Constantine Mengest,  a nemzetbiztonsági tanácstagot, Mary Hatwood Futrellt, a Nemzeti Oktatási Szövetség elnökét, valamint Mona Charent és Larry Tracyt, a Fehér Ház szóvivőit. Néhány alkalommal a konferencia résztvevőit a Fehér Házba is meghívták egy-egy különleges felvilágosító előadásra.

Az Amerikai Vezetőségi Konferencia (ALC), az eredeti, állami törvényhozóknak indított konferenciának a továbbterjesztése volt, és hivatalosan 1986-ban nyitották meg. Az ALC-nek volt egy 40 állami törvényhozóból, valamint egy – korábbi USA szenátorokból, kongresszusi tagokból, és kormányzókból összeállított – tanácsadó testületből álló meghívott mellékbizottsága. 1989-re már az Amerikai Vezetői Konferencia széleskörű elismerésre tett szert, mint egy egyedien jótékony program a polgári és politikai vezetők számára. Programjain több ezer állami törvényhozó vett részt, és az Egyesült Államokban mindegyikük kapott egy videó-felvételt, amely összefoglalta az ALC üzenetét és munkáját. 1986 és ’92 között több, mint 10.000 szövetségi, állami és községi vezető, valamint kiváló közösségi aktivista vett részt az Amerikai Vezetőségi Konferenciákon.

1987-ben Moon tiszteletes megalapította az Amerikai Alkotmányi Bizottságot, (American Constitution Committee - ACC) hogy az Amerikai Vezetőségi Konferencia munkáját ezzel támogassa. Egy Washingtonban, Miamiban, San Fransiscóban illetve Denverben megtartott Amerikai Vezetőségi Konferencia-sorozaton a résztvevőket meghívták az Egyesült Államok alkotmánya megírása 200. évfordulójára, egy megemlékezésre. 1988-ra az ACC már mind az ötven államban felállította a hivatalát. Az állami és a regionális hivatalok adták a helyi vezetőséget, és ők voltak a csatorna, amin keresztül az ALC résztvevői alkalmazni tudták az ALC elveit és eszméit a gyakorlati közösségi és állami szintű projektekben. 1987 novemberében, a bolsevik forradalom 70. évfordulóján, az ACC nyilvános gyászszertartásokat rendezett a kommunista uralom 150 millió áldozatának a tiszteletére.
1973-’74 - Moon tiszteletes evangelizációs körútja mind az 50 államba, hogy szellemileg felrázza Amerikát.

Amikor Moon tiszteletes 1971-ben elkezdte hitoktatói munkáját az Egyesült Államokban, sok amerikai fiatal erkölcsi és ideológiai ingoványban tévelygett, miközben a szexuális forradalom, és az éppen zajló, a vietnámi katonai jelenlét körüli ellentmondások is összezavarták őket.

Moon tiszteletes úgy kezdte meg a munkát, hogy megpróbált Amerika önazonosságáról, és gondviselési szerepéről tanítani. Azzal a kizárólagos céllal vitte végbe az egész nemzeten keresztül folytatott beszédkörútjait, hogy emlékeztesse Amerikát – mint a szabad világ leghatalmasabb nemzetét, és a keresztény hagyományok világszintű képviselőjét – a felelősségére.

Moon tiszteletes hatalmas tömegekhez beszélt New Yorkban a Madison Square Gardenben, a Yankee stadionban, és a Washington emlékműnél. Három alkalommal az Egyesült Államok kongresszusa előtt is beszélt. Beszédeiben szólt Amerika alapító atyjainak az álmáról, és arról, mekkora szükség van Amerika polgári és vallási vezetőinek az egységére és együttműködésére, ha le akarják győzni a kommunizmus fenyegetését. Nem volt szokatlan, hogy Moon tiszteletes nyilvános beszédein tiltakozók legyenek, sőt, hogy a személyes biztonságát is fenyegessék, ő mégse hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy beszélhessen.

A 1973-as, az Egyesült Államokban huszonegy várost érintő beszédkörútján Moon tiszteletes fő mondanivalója az volt, hogy Isten Amerikát választotta, hogy hirdesse: Isten létezik. Az is Isten akarata, hogy Amerika álljon ki a kommunizmus ateizmusával szemben. Addig, az 1960-as évek óta egyes amerikaiak elkezdték kigúnyolni az antikommunizmust, továbbá lekicsinyíteni, átértelmezni, vagy éppen letagadni a nemzet alapítása óta hagyományos erkölcsi értékeket.
Moon tiszteletes 1973-ban erre hívta fel mind az ötven állam közönségét. Beszédeiben azt is hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a kereszténységre a kommunizmussal való szembeszegüléshez, és ahhoz, hogy az erkölcsi romlástól megmentsék az amerikai fiatalságot. Arra biztatta az egyházakat, hogy felekezeteken túl egymással is dolgozzanak, hogy a nemzetnek ezen problémáit együtt oldják meg.

LATIN AMERIKA: Moon tiszteletes munkája a kommunizmus békés befejezéséért Latin Amerikában

Néhányan azért kritizálták Moon tiszteletes szervezeteit, mint a CAUSA, mert az 1970-es és ’80-as években együttműködtek a Latin amerikai jobboldali diktatúrákkal. Az már nem olyan széles körben ismert, hogy a CAUSA Latin amerikai tevékenységének a fő célja az volt, hogy ezeket a kormányokat meggyőzze: olyan erőszakmentes eszközökkel győzzék le a kommunizmust, mint az oktató-nevelő programok, amelyek bemutatják a marxizmus-leninizmus végzetes hiányosságait, és egyetemesen elfogadott, vallásos értékeken alapuló ellenjavaslatot ajánlanak fel. A keményvonalas, jobboldali kormányokkal folytatott magánbeszélgetéseikben a CAUSA azt tanácsolta nekik, hogy inkább az oktatást használják, mint a bebörtönzéseket, emberkínzást és száműzéseket, a kommunizmus legyőzésére. Ennek eredményeképpen számos ország – mint például El Salvador – hívta meg a CAUSA előadóit, hogy oktatási programokat tartsanak a hadseregnek és általában a társadalomnak is.

Az 1979 júliusi, nicaraguai szandinista hatalomátvételt követően Moon tiszteletes lépéseket tett arra, hogy nemzeti, regionális, sőt akár Észak- és Dél Amerika egész kettős világrészére kiterjedő szemináriumokat is tartson a marxizmusról. 1980-ban hivatalosan megalapította a nemzetközi CAUSA szervezetet, és Dr. Bo Hi Pak-ot nevezte ki elnökének, aki magas rangú koreai háborús veteránként 1961-ben érkezett az Egyesült Államokba.

1980-ban a CAUSA tagjai elkezdték a kommunizmusról szóló kritikát lefordítani és a spanyol nyelvű közönséghez adaptálni. Az első CAUSA szövegkönyvet 1981-ben adták ki spanyolul. Az 1980-as évek során a CAUSA több száz szemináriumot tartott Latin Amerikában a politikai, katonai és polgári vezetőknek, és 1983-ra már közismert volt a csúcstechnológiás prezentációiról. Ezeken a programokon színes előadói jegyzeteket is adtak, művészi igényességű látványelemeket használtak, és egy 18-vetítős multimédiás bemutatót tartottak a kommunista ideológia elméletéről, és gyakorlati alkalmazásáról. Jelentős mennyiségű oktatási anyagot, amit később a CAUSA az Egyesült Államokban használt, először spanyolul dolgozott ki.

A CAUSA regionális irodákat állított fel a Karib tengeren (Dominikai köztársaság), a déli csúcson (Uruguay) és Közép Amerikában (Honduras). 1983 és 1987 között csak a CAUSA Közép amerikai központ egymaga 120 előadás-sorozatot tartott több tízezer kormányzati vezetőnek, katonatisztnek, tanárnak, diáknak és földművesnek. A salvadori kormány kérésére, és támogatásával a CAUSA Közép amerikai igazgatója Jesus Gonzalez úr gyakran keresztezte a gerillák fennhatósága alatti terület határait, hogy a kommunizmus feletti győzelem (VOC) elméletéről tartson előadásokat azoknak a falvaknak, amelyeket marxista felkelők tartottak a kezükben.

1980 és 1990 között a nemzetközi CAUSA több, mint 250 főbb oktatásügyi konferenciát folytatott 40 nemzetben. A legtöbb ilyen konferencia három, vagy négy napig zajlott, és több, mint 60.000 kormányzati tisztségviselő és polgári vezető vett részt rajtuk.
Ezek a programok aztán mozgósították a Latin amerikai elnökök, alelnökök, kabinetek, szenátorok, és más, magas rangú tisztségviselők támogatását, és részvételét. 1985-ben még a kommunista uralom alatt lévő Nicaraguán belül is tartottak – titkos, illegális – konferenciákat.

Szövetség Latin Amerika Egységéért (Association for the Unity of Latin America – AULA)

Moon tiszteletes 1984 novemberében alapította meg a „Szövetség Latin Amerika Egységéért” (AULA) nevű szervezetet a kolumbiai Cartagena városban, különféle Latin amerikai országok vezetőivel. Az AULA megalapítására azért volt szükség, hogy elősegítse a Latin Amerika népei közötti együttműködést és egységet. Jose Maria Chaves nagykövet vezetése alatt az AULA hangsúlyozta, hogy komolyabb együttműködésre van szükség a Latin amerikai országok között a terrorizmus, az emberjogi bűnök, az elszegényedés, és a zsarnoki uralmak elleni munkában, mert mindez hozzájárul a kommunizmus terjeszkedéséhez.

Az AULA a párbeszéd előremozdításában is segített, amely eredményeként megalkották a hatalmas MERCOSUR regionális vámuniót. Az AULA szponzorálta, hogy Latin Amerika számára megtervezzenek egy alkotmányt Latin amerikai és Egyesült államokbeli alkotmányszakértők. Moon tiszteletes úgy érvelt, hogy amíg komolyabb gazdasági egység és együttműködés nem létezik a Latin amerikai nemzetek között, addig a fejlett világ továbbra is kijátszhatja őket egymás ellen a politikai vagy gazdasági üzelmeihez. Az ilyen hátrányos bánásmód idézett elő neheztelést és elhúzódó megosztottságot észak és dél között, valamint tartja fenn azokat a szociogazdasági körülményeket, amelyek táplálják a kommunizmus támogatását. Simon Bolivar ösztönzésére az AULA hangsúlyozta, hogy az egységet a regionális szintről egész Latin Amerikára ki kell terjeszteni, majd végül az egész nyugati félgömbre.

EURÓPA:
   Moon tiszteletes munkája a kommunizmus békés befejezéséért Európában

1984-ben a CAUSA Európában is tevékennyé vált. 1984 májusában rendeztek egy francia nyelvű CAUSA előadássorozatot Washingtonban, francia tisztségviselők számára. Ezt a programot követően több francia, akik a II. Világháború alatt a francia ellenállásban szolgáltak, koszorúzási szertartást tartottak az Arlington temetőben az Ismeretlen Katona sírjánál, az amerikai hadsereg tagjai által Franciaország felszabadításáért hozott áldozat elismeréseképpen. A koszorúzási szertartáson részt vett az Egyesült Államok tengerészetének díszőrsége és a II. Világháború amerikai veteránjai. Ez az előadássorozat aztán a CAUSA programok továbbterjesztésére ihlették a résztvevőket mindenütt Franciaországban, aztán Nyugat Európába.

* * *

1989 végére már 33 nemzetből megközelítőleg 250.000 vezető vett részt a CAUSA programokon. Az egész CAUSA előadássorozatról nemzeti szinten videókat adtak ki néhány Latin amerikai országban.

A GYŐZELEM VÉGSŐ ÁRA:
     AZ EGYESÍTŐ MOZGALOM TAGJAI, AKIK AZ ÉLETÜKET ADTÁK: A kommunizmus elleni küzdelemben az Egyesítő Mozgalom legalább tizenkettő tagja fizetett az életével az 1970-es és ’80-as évek során.


Moon tiszteletes kommunizmusról szóló oktatási programjai a legmagasabb vezetői szinteket elérték a fejlett országokban A CAUSA ezen felül számtalan programot szponzorált a világ néhány elszegényedett, háború sújtotta részén is. Moon tiszteletes példáját követve, aki maga is szintén négy és fél évet töltött misszionáriusként a kommunista Észak Koreában, a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején az Egyesítő Egyház tagjai földalatti mozgalmakban kezdtek el dolgozni minden Kelet európai országban. A Szovjetunióban az egyház misszionáriusait bebörtönözték, kikérdezték, megkínozták és később deportálták. Csehszlovákiában egyes egyháztagokat akár hat évre is börtönbe zártak. Közülük egy hölgy nagyon rejtélyes körülmények között a börtönben halt meg. Az Egyesítő Egyház több tagját egyházi hovatartozásuk miatt végezték ki az etiópiai kommunista hatalomátvétel után.

1987 októberében a CAUSA operatőr Lee Shapiro vesztette életét Afganisztánban. Azelőtt Ronald Reagan elnök személyesen ajánlotta be díjnyertes dokumentumfilmjéért (Nicaragua Was Our Home), amely részletesen mutatta be a szandinisták által a Miskito indiánok ellen elkövetett atrocitásokat. Shapiro tovább folytatta munkáját, hogy elkészítse második dokumentumfilmjét is (Against the Empire), amely az afgán mudzsahedek ellenállási küzdelmeiről szóltak volna, akiknek a hazáját a szovjetek elfoglalták. 1987 október 9.-én kb. reggel 7-kor Lee Shapiro és Jim Lindelof (egy amerikai barátja aki a filmjéhez asszisztált neki) egy afgán katonai egységgel utazott, amelyet szovjet helikopterek tűz alá vettek. Mindkettőjüket a levegőből lőtték le a szovjetek. Lindelof azonnal meghalt. Shapiro, súlyosan megsebesült, – vele egy szovjet katona végzett, amikor a harci helikopter leszállt, és lefoglalta Shapiro filmjét és kameráját. Sem ezek, sem a holtteste nem került többé elő.

Dr. Martin Bauer, a Dominikai köztársaságban volt misszionárius, majd ugyanott a CAUSA elnöke. Őt is rejtélyes körülmények között lőtték agyon 1985 októberében. A kommunizmus elleni küzdelemben az Egyesítő Mozgalom legalább tizenkettő tagja fizetett az életével az 1970-es és ’80-as évek során.

A lap tetejére


Tanúságtételek Moon tiszteletes mellett  | Ismerje meg a békenagyköveteket  | Kapcsolat  |  Oldaltérkép


Copyright 2007 FFWPU Minden jog fenntartva.