Az oktatás egy új víziója: Moon tiszteletes által alapított fontos oktatási intézmények
és projektek
Sun Moon Egyetem, Korea
Az 1989-ben alapított Sun Moon Egyetem egy 38 szakból és 6 posztgraduális karból
álló akkreditált egyetem több mint 450 munkatárssal és 8000 hallgatóval. 450 holdnyi
területen terül el Chonanban és Asanban, egy órányi vonatútra Szöultól. A Moon
tiszteletes által adott egyetemi mottó: „Szeresd Istent, szeresd az emberiséget
és szeresd az országodat.”
https://lily.sunmoon.ac.kr/MainDefault.aspx
Bridgeport Egyetem (UB), Bridgeport, Connecticut állam, USA

Az 1927-ben a New York Citytől mindössze egy órányira lévő Long Island Soundon
alapított UB egy magán, felekezeten kívüli, doktori képzést nyújtó intézmény,
változatos alap- és posztgraduális képzést kínálva. 1992-ben elfogadtak egy társulási
szerződést a Professzorok Világbéke Akadémiájával. Az egyetemnek közel 4100 főből
álló hallgatósága van 90 országból. A
US News and World Report(Amerikai Hírek és Tudósítás a Világról) a legnagyobb arányú külföldi diáksággal
rendelkezőnek ismerte el az egyetemet az összes amerikai főiskola és egyetem között.
Az egyetem Nemzetközi Kollégiuma nemzetközi szolgálatban teljesített hivatásra
készíti fel a diákjait a világvallások, küzdősportok tanulmányozása, tömegkommunikáció
és nemzetközi politikai gazdaság és diplomácia témájú programjai által. A UB doktori
programokat kínál természetgyógyászatból (D. N.) és csontkovácsolásból (D. C.),
valamint egyetemi szintű képzést (Masters degree) táplálkozástudományból, fogászatból
és akupunktúrából, irányzat alkotó központtá téve az egyetemet a kiegészítő orvoslás
területén. Orvosi központja több mint 15 000 beteget kezel évente. Posztgraduális
programjai tartalmazzák a műszaki tudományokat, a számítástechnikát, a tervezést
(design), az oktatást és az üzletet. Az egyetem tervezési programjának hallgatói
rendszeresen fődíjakat nyernek országos versenyeken. UB hallgatók dolgoznak nemzetközi
szervezeteknél, az állami és szövetségi kormányzatnál és Fortune 500 vállalatoknál.
Az egyetem frissen végzett hallgatói további tanulmányokat folytatnak a Harvard,
a Yale, a London, a Columbia és a Johns Hopkins Egyetemen.
www.bridgeport.edu
Egyesítő Teológiai Szeminárium, New York, USA


Az 1975-ben alapított Egyesítő Teológiai Szeminárium egy teljesen akkreditált
egyetem vallásoktatásból és hittudományból kínálva magasabb fokozatokat. A szeminárium
New York Citytől 90 mérföldre északra terül el, egy 250 holdas festői szépségű
földterületen, a Hudson folyóra nézve, és van egy részlege Manhattanben. A szeminárium
történelmének és víziójának egy központi eleme a vallásközi és ökumenikus párbeszéd.
A UTS ökumenikus szemináriumként lett alapítva abban az értelemben, hogy a kari
hallgatók vallási felekezetek széles skálájához tartoznak. Ahelyett, hogy pusztán
az egyesítő teológiára koncentrálnának, a hallgatók tanulnak filozófiát, pszichológiát,
világvallásokat és hitszónoklattant, valamint a zsidóság, a kereszténység és más
vallások történetét, teológiáját és szent iratait. A UTS ajánl egy hároméves hittudományi
és egy kétéves vallásoktatói mesterprogramot. Harvey Cox, Richard Rubenstein,
Herbert Richardson, Richard Quebedeaux, M. Darroll Bryant, Ninian Smart és Frederick
Sontag néhány azok közül a jól ismert teológusok és filozófusok közül, akik órákat
adtak vagy beszédet tartottak a UTS szemináriumain és vallásközi fórumain.
www.uts.edu
Az Egyesítő Gondolat Intézete
Az 1972-ben alapított
Egyesítő Gondolat Intézete egy termékenyítő ideológiai kutatóközpont, amely az új béke kultúrája filozófiai
és elméleti alapjainak a kutatásával foglalkozik. A dr. Sang Hun Lee által kifejlesztett
Egyesítő gondolat Moon tiszteletes nem teológiai természetű tanításain alapul,
és arra használja az ismereteket, hogy áttörő kutatásokat végezzen minden fő filozófiai
és ideológiai hagyományban. Az intézet alapvető és fontos műveket adott ki, mint
például
Az egyesítő gondolat lényege és
A kommunizmus vége.
A kommunizmus vége volt az egyik legfontosabb szellemi munka, amely előidézte a kommunizmus békés
lebontását. Az intézet nagyon érdekes nemzetközi szimpóziumokat és előadás-sorozatokat
tart, hogy egységet és termékeny vitákat hozzon a filozófia és az ideológia világába.
Az ő szavaival: „Az egyesítő gondolat egy új szemléletet mutat be az életről, a világról, a
világegyetemről és Istennek a történelemben megnyilvánuló munkájáról. Ugyanakkor
ez egy integrációs alapelv is, amely egységbe tudja hozni a vallásos tanokat és
filozófiákat, miközben azok megőrzik egyedi jellegzetességeiket.”
Cheonshim Teológiai Továbbképző (CGST), Cheong Pyeong, Korea
A 2004-ben alapított CGST a világ minden kontinenséről származó változatos hallgatói
testülettel, látványos fekvéssel és modern adottságokkal büszkélkedik Cheong Pyeong
hegyvidéki táján. A szeminárium mesteri és doktori fokozatokat kínál teológiából,
egyházigazgatásból és -vezetésből.
www.cheongshim.ac.kr
Koreai Nyelvi Intézet, Korea
Az 1988-ban alapított, és most a Sun Moon Egyetem területén található Koreai
Nyelvi Intézet 82 országból több mint 1600 diáknak kínál tanfolyamokat koreai
nyelvből és kultúrából. Sok hallgató sikeresen tanul tovább koreai egyetemeken.
Sun Hwa Művészeti Iskola és Sun Hwa Középiskola, Korea (Kis Angyalok Iskolája)
A Sunhwa Művészeti Középiskola területe (fent),
a Kis Angyalok Előadó Művészeti Központja szomszédságában
Ezek Korea első művészeti iskolái, amelyek 1974-ben, illetve 1979-ben lettek
alapítva, és néha „Korea drágaköveinek” nevezik őket. Korea legelőkelőbb és legkövetelőbb
iskolái közé tartoznak, ahová csak felvételivel lehet bejutni. A diákok szakosodnak
egy művészeti ágra a festészettől és a szobrászattól a hangszerekig, a klasszikus
balettig és a hagyományos koreai néptáncig. Az iskola komplexuma magába foglalja
a Kis Angyalok Előadó Művészeti Központját, a világhírű Kis Angyalok tánccsoportjának
az otthonát, amelyet Moon tiszteletes alapított 1962-ben, hogy jóindulatot szerezzen
Dél-Koreának a hidegháború tetőpontján.
Kyungbok Általános Iskola, Szöul, Korea
Tehetséges gyerekek iskolája, akiknek 90 %-a Korea legtekintélyesebb középiskoláiba
megy tovább.
Sunjung Lányiskola, Sunjung Középiskola és Sunjung Lány Szakközépiskola, Korea
A Sunjung iskolák területe télen
A Sunjung iskolák nagyra becsült magániskolák, amelyeknek a végzős diákjai tekintélyes
egyetemekre mennek tovább.
Bridgeport Nemzetközi Akadémia, Bridgeport, Connecticut állam
Alapelvi Akadémia, San Leandro, California állam
Új Remény Akadémia, Landover Hills, Maryland állam
Akkreditált közép- és általános iskolák az Egyesült Államokban
A Kirov Balettakadémia
Az 1990-ben Washingtonban alapított Kirov Akadémia hamar az ország egyik vezető
balettakadémiája lett. Egy előkelő nemzetközi iskola, amely Vaganova-stílusban
képezi a tehetséges fiatal táncosokat. Az Akadémia tanítványai gyakran nyernek
első díjakat nemzetközi versenyeken, és az iskola elvégzése után a világ legjobb
balett-társulataihoz szerződtetik őket táncolni.
Dance Magazine:
„Minden táncos látványos volt, a jelmezek káprázatosak és színesek, és a sok
nagy balettot felölelő program gyönyörűség volt egy tánckedvelő számára.”
www.kirovacademydc.org
Nemzetközi Oktatási Alap (IEF)
(balra) Tony Devine, a Nemzetközi Oktatási Alap alelnöke előadás közben a
Női Munkavállalók Szakszervezetének
Házasság és család című konferenciáján, Zhengzhou, 1988. május 16–17.
(középen) Szeminárium egészségügyi dolgozóknak: „A ma fiatalságának nevelése
a holnapért”,
a Dali Egészségügyi Főiskolán, Dali City, Yunnan tartomány, 1998. március 7–9.
(jobbra) 1000 sanghaji középiskolás ifjúsági tisztasági fogadalma, 1999. október
17.

Az 1990-ben alapított IEF a karakter és az értéknevelés oktatására fejleszt ki
tananyagokat és programokat. A volt Szovjetunió országaiban kezdte, de ma már
világszerte aktív, és nagy tetszéssel üdvözölt karakterfejlesztési, házassági
és családi nevelési és drogmegelőzési programot biztosít a fiatalok számára. Az
alapítvány több mint 100 konferenciát és szemináriumot vezetett Kínában, beleértve
az Oktatási Minisztérium tankönyvíróknak szóló képzését. Programjai azonosítják
a minden kultúrában tisztelt egyetemes értékeket, amelyek magukba foglalják a
szellemi és anyagi, a hagyományos és a kortárs, valamint a keleti és a nyugati
értékek legjobbjait.
www.internationalcharacter.org